Az "elsárgulás tünetei"

Ne tévesszen meg senkit, ha a polcon egy-egy kötet ronda szürke vagy zöld könyvtári kötésben szerepel. Ebben az esetben is igaz a jól ismert szlogen: nem minden a külső! A "belbecs" és "külcsín" összehasonlítása jelen helyzetben fokozottan érvényes, hiszen a könyvek zöme éppen azért kapott ilyen semmitmondó borítót, mert annyian olvasták!

Milyen jó nekik, sosem öregszenek! Mármint a könyvek, az igazán jó könyvek. Ránctalanok és feszesek maradnak, velünk és szerzőikkel ellentétben. Megkophatnak a hordozók, törhet a gerinc, sárgulhatnak, piszkolódhatnak a lapok, de a tartalom üde frissességében pompázik. És az is igaz, hogy sosem maradnak ugyanazok. A textúra merev, rögzített keretét áthágva új és új tartalommal telítődnek függően attól, hogy aki olvassa, mennyiben változott. Örökéletük apró változásai az ékszerekéhez hasonlatosak: a drágakőéhez, amelynek mélyül s egyben tisztul a fénye, vagy éppen az aranyhoz, amely óarannyá nemesül a korral.


A (könyvtáros) szakemberek gyakran húzzák a szájukat, amikor egy-egy mű az ifjúság számára rövidített verzióban lát újra napvilágot. Kissé nagyképűen azt valljuk, hogy csonkul a mű, esztétikai értékét veszti ezáltal. Nos, hogy a jelenség nem éppen új keletű, arról  érdemes elolvasni Fehér Katalin tanulmányát (http://epa.uz.ua/01200/01245/00024/feherkatalin.html), illetve az online Nyelv és tudomány című folyóirat egy tavalyi cikkét (http://www.nyest.hu/hirek/roviditeni-vagy-nem-roviditeni). A legkevesebb, hogy elgondolkodtatóak...!